Haiti megsegítése

Szcientológusok elhozzák a szabadságot a szenvedőknek

 

7,0-es erősségű földrengés rázta meg Haitit 

2010. jan. 12-én egy erőteljes földrengés rázta meg Haitit, romhalmazzá törve ezzel a főváros nagy részét. Ez volt a legpusztítóbb földrengés, ami több mint 200 év óta ezt a régiót érte. A januári előzetes becslések alapján Haiti kormánya 150,000-re teszi a földrengés következtében elhalálozottak számát. 23. A pusztítás súlyos akadályokat teremtett azok számára, akik megpróbálják eljuttatni az ígért, kívülről érkező segítséget Haitire.

haiti szegénység

Haiti az utóbbi években nagy problémákon ment keresztül

A világ legszegényebb és a legelmaradottabb országainak egyike, Haiti, az utóbbi években csapásokkal nézett szembe, a szinte állandó politikai felfordulásoktól kezdve, az egészségügyi válságon keresztül, a környezet súlyos rombolásán át a hurrikánok éves zárótüzéig.

MIÉRT ILYEN SZEGÉNY HAITI? Az emberek számára ez egy igen nehezen megérthető dolog, különösen azoknak, akik egy olyan gazdag országban élnek, mint az USA. Vannak bizonyos nyilvánvaló állapotok, amiket Haiti esetében meg kell vizsgálnunk: a hosszan tartó politikai elnyomás, talajerózió, tudás hiánya és írástudatlanság, nagy népsűrűség.

Nehezen lehet felmérni ennek a nemzetközi összeesküvésnek a pontos hatását a térségre. Ez a volt rabszolgákból álló nemzet egy önerőből működő demokráciát próbált felépíteni. Igyekeztek beindítani egy gazdaságot, mindannak ellenére, hogy az emberek mindössze rabszolgákként szolgáltak korábban. A Haiti-i termékek bojkottja (kiközösítése a piacról) pusztító hatással volt a közelmúltban Haiti hosszú távú gazdasági felzárkózásának tervére.

port au prince

Port-au-Prince romokban hever

Kedden délután, január 12-én, az elmúlt 200 év legkeményebb földrengése – kb. 7,0-s erősségű – rázta meg Haitit, kevesebb mint 10 mérföldre a Karibi-i Port-au-Prince-től. A kezdeti rengést után 12 utórengés követte, amelyek mindegyike nagyobb volt mint 5-ös erősségű. Minden épület, rendszer és infrastruktúra összeomlott, a viskószerű lakóházaktól kezdve a nemzeti kincsekig. A helyreállítási munkálatok még nagyon az elején tartanak, a világ minden tájáról érkeznek felmentő seregek Haitire, hogy segítsenek ahol csak tudnak azoknak a millióknak, akiknek el kellett hagyniuk az otthonaikat, és azoknak az ezreknek, akiknek a halál a sarkukban volt.

A főváros, Port-au-Prince, nagy része romokban hever. Ezreket ejtettek rabul a kormány épületének, a külsős segélyszervezeteknek és a viskóknak a törmelékei. Az iskolák, a korházak és a börtönök romokban.

Statisztikai adatok az országról

Haiti a Hispaniola sziget nyugati részén terül el. A Nagy-Antillák második legnagyobb szigete. Haiti a Karibi-térség harmadik legnagyobb országa, Kuba és a Dominikai Köztársaság mögött. Haiti teljes területe 27,750 km2 , a fővárosa Port-au-Prince. A hivatalos nyelvek a Haiti-i kreol és a francia. Az ország legmagasabb pontja a Pic la Selle, ami 2680 méteres.

Haiti népessége az ENSZ 2008-as becslése alapján 9,8 millió körül mozog, hozzá kell tenni, hogy a népesség fele 20 éves kor alatti. A lakosság 85%-a vallja,hogy keresztény. A vudu-t is gyakorolják az országban. A vudu gyakorlóinak pontos számát nem tudjuk megmondani. 

Haitin a gyerekek fele nincsen beoltva, és a lakosságnak csupán 40%-a tud hozzájutni az alapvető egészségügyi szükségletekhez. 2003-ban, becslések szerint, a lakosság 80%-a élt szegénységben. A lakosok többsége 2 dollárból, vagy annál kevesebből él naponta.  50%-os az írástudatlanság, és több mint 80%-a főiskolát végzetteknek emigrál (kivándorol) Haitiről, leginkább az USA-ba.

Szcientológia Önkéntes Lelkészek érkeznek Haitire, hogy segítséget nyújtsanak

Szcientológia önkéntesek érkeznek haitire

Orvosok és ápolók az Association of Haitian Physicians Abroad és az Elizabeth Marie Pierre Centre for Humanity, Inc.-ből, vészhelyzeti orvostechnikusok (EMT-k) a Befford-Stuvesant Volunteer Ambulance Corps-ból, valamint Szcientológia önkéntes lelkészek indultak útnak a JFK Airportról Port-au-Prince-be szombaton. Ez volt a harmadik charterjárat a Szcientológia által szponzorálva, ami orvosi csapatokat szállított Haitire.  Az Egyház eljuttatott Haitire 251 orvost, ápolót, EMT-t és felmentő munkást ezen a héten, és ezen felül 100 katasztrófa-kezelő tanfolyam végzett önkéntes lelkészt is. Az önkéntes lelkészek segítik az orvosi, a kutató és a felmentő személyzetet, hogy képesek legyenek végezni a munkájukat.

A miami-i Prudential Aviation felajánlotta a repülőgépei használatát ennek és a két előző charterjáratnak (különjárat), az IAS pedig az üzemanyagot és minden más járulékos kiadást szponzorált.

A válság még nem ért véget – Önkéntesek építik Haiti új jövőjét

orvosi.jpg

Két hét telt el azóta, hogy katasztrófa sújtotta Haitit. Sok segélyszervezet jött és állított fel ideiglenes létesítményeket, hogy segítsen azoknak, akik a földrengés során súlyosan megsérültek, megkárosultak.

Az Önkéntes Lelkészeink jelentése szerint a legnagyobb probléma, ami megjelent a korházakban az az üszkösödés. Üszkösödés akkor jön létre, amikor egy sérülés napokon keresztül kezeletlenül marad, ahogyan az a mostani földrengés után történt. Az egyetlen megoldás ilyenkor, az elüszkösödött végtag amputálása (eltávolítása), hogy az ne terjedjen tovább. Láttunk olyan híradásokat is, miszerint, 8 éveseknek hiányozott a karuk vagy a lábuk. Sokan a Haiti-i fiatalok közül kerekesszékben vagy mankóval fognak felnőni. Meg tudjuk menteni az életüket, és csökkenteni tudjuk a fájdalmaikat, azonnali alapon, de azt is megtehetjük, hogy egy új jövőt teremtünk az ország számára – és pontosan ez az amit tenni fogunk.

Nem telik bele sok idő, míg Haiti eltűnik a hírműsorokból, és az emberek azt gondolják majd, hogy a probléma meg lett oldva – nos, tévednek.

A következő fázis

Eddig csupán a válságfázist sikerült átvészelnünk, jelenti a ENSZ.
A következő fázis az, amikor a szervezést és a logisztikát a helyére tesszük. Amire az országnak jelenleg szüksége van, az a megfelelő szervezés, az ellátmányok eljuttatása azokra a helyekre, ahol szükség van rájuk, és még több embert összefogása, hogy segítsünk Haitinek talpra állni. A tehetségedet, támogatásodat, és az idődet, amit erre a projectre szánsz, nagyon méltányoljuk. Szükségünk van a te segítségedre is!

Ha önkéntesnek szeretnél jelentkezni, kérlek írj a következő e-mail címre: vm.katasztrofa@gmail.com. Kérlek mindenképpen jelezd azt is, ha beszélsz franciául, kreolul, spanyolul vagy bármely más nyelven.

Mutass jó példát!: Josh, az Önkéntes Lelkész

josh-2_0.jpg

NBC interjú: http://www.youtube.com/watch?v=dPx_k8-8z-Q   (magyar felirattal)

Az NBC interjúja után megkértük Josh-t, hogy mondja el nekünk, hogyan is történt, hogy eljött Haitire segíteni. Elmeséli a tapasztalatait is, amiket a műtőben szerzett, mely nagyban hasonlít egy háborús övezet kórházához. Itt van tehát Josh válasza, egyenesen az Önkéntes Lelkész sátorból, Port-Au-Prince-ből:

„A következő mottó szerint élem az életemet: »Meg fogom változtatni ezt a világot«, és mindennel, amit csinálok, ennek próbálok eleget tenni.

Imádok olyan szervezeteknek dolgozni, amik segítenek, és imádok személyesen segíteni, annyi embernek, amennyinek csak tudok.

Éppen most költöztem át Los Angelesből Seattle-be, 2 héttel ezelőtt, mikor is az egyik barátom, Yoshimi felhívott vasárnap, január 17-én, és mondta, hogy a több mint 100 orvost és ápolót számláló csapat felvette a kapcsolatot a Szcientológia Önkéntes Lelkészekkel, mivel szeretnének kimenni Haitire és szükségük van néhány segítő kézre odakint. Rögtön igent mondtam, otthagytam a munkahelyemet, ahol két nappal azután kellett volna kezdenem. Megmondtam lakás managerének, akitől bérelni akartam szállást Seattle-ben, hogy elutazom, és minden pénz nélkül összehoztam a repülőutamat Seattle-ből Los Angeles-be.  Eljutottam LA-be, egy nap alatt megcsináltattam az útlevelemet, és január 21-én, csütörtökön már úton is voltam Haiti felé.

Amint megérkeztem, alig vártam, hogy végre segíthessek, és hogy azonnal belevethessem magamat a munkába. Azonnal elfogadtam a legelső pozíciót, amit felajánlottak a legelső gyűlésen, anélkül, hogy tisztában lettem volna azzal, hogy az mit is takar valójában. A Miami Egyetemi Kórház sátrában kezdtünk el dolgozni, ahol kezdetben minden nagyon kaotikus, rendezetlen és katasztrofális volt. Igencsak szkeptikusak voltak az elején azzal kapcsolatban, hogy velük dolgozzunk – úgyhogy csak 4 VM-et akartak beengedni a sátorba, és tisztáznunk kellett magunkat a fegyveres őrök előtt is. Kevesebb mint két óra alatt, amíg velük dolgoztunk, nagyon megszerettek minket, és arra kértek minket, hogy hozzunk még két srácot a sátorba. A nap végére egy 16 fős VM legénység dolgozott nekik.

Az orvosi ellátmányok között találtunk 30 darab plüss állatot is, amiket átvittünk a gyermekeket ellátó sátorba, ami a legszívszaggatóbb része a bázisnak. Ezek a plüss állatok hihetetlen, hogy milyen mosolyt fakasztottak azoknak a gyermekeknek az arcán!

A következő néhány nap az izzadásról és a kimerültségről szólt, de a kezünk munkája úgy látszott, nem volt hiábavaló – azt akarták ugyanis, hogy több órában dolgozzunk velük, és egyre több felelősséget varrtak a nyakunkba. Még azt is ránk bízták, hogy a Black Hawk helikopterekkel ide szállított pácienseket hozzuk el a sátorig. Leírhatatlan, hogy milyen érzés volt elhozni a helikopterekből azokat a pácienseket, akiket a levegőben szállítottak ide. Olyan volt, mint egy jelenet MASH (egy 1970-es, Oscar-díjat nyert film a koreai háborúról) című TV-filmből.
Szombaton, Cheryllel, egy műtő-technikussal, a felszerelések sátrában gyűltünk össze, hogy megfelelően szortírozzuk és rendszerezzük az orvosi felszereléseket.

Mikor elkészültünk, Cheryl elment a felettesemhez az Önkéntes Lelkész csapatban, és közölte vele, hogy azt akarja, hogy a következő napon legyek mellette a Miami Egyetemi Kórház műtőjében. Ezelőtt, olyanok, akik nem kaptak orvosi képzést, nem volt megengedett, hogy belépjenek az OR (műtő)-be. Tehát én lettem a Központi Asszisztens az OR-ben. A munkám kiterjedt olyan dolgokra, mint minden eszköz sterilizálása, és a műtős készletek előkészítése az operációkhoz az orvosoknak.

Másnap hozzáadtak még egy Önkéntes Lelkészt az OR legénységemhez. Az orvosok nagyon elégedettek és hálásak voltak a munkánkért, és meg voltak lepődve, hogy milyen gyorsan megtanultuk az eszközök neveit. Majdnem mindent oda tudtunk nekik adni, amire csak szükségük volt az operációk során, persze amennyiben rendelkeztünk azzal az eszközzel. Annyira magas volt a szükségességi szint, hogy nem vesztegethettük az időt – azoknak az orvosoknak azonnal kellettek az eszközök a műtét kellős közepén, úgyhogy tudnom kellett, hogy mire is van szükségük. Így is tettem.

A következő napokon elkezdtek kiképezni, mint OR technikus (megtanultam bemosakodni az operációkhoz és asszisztálni az orvosoknak a műtőasztalnál, odaadni az eszközöket az orvosoknak, elvágni a cérnát a pácienst összefércelésénél, felitatni a vért a seb körül, miközben az orvos operál, összefogni a bőrt egy éppen amputált testrész körül, míg azt összevarrják, és még azt is megtanultam, hogy hogyan kell összefogatni a törött csontokat). És ez az amit most csinálok. Minden egyes nap az OR-ben egy teljesen új élmény és minden nap a legeslegpozitívabb visszajelzéseket kapjuk az orvosoktól és az ápolóktól. Sokan azt mondják közülük, hogy ki kell képződnöm orvosnak, mert ez nem olyasvalami, amire az emberek többsége képes. Talán így van, de egyelőre azért vagyok itt Haitin, hogy segítsek.
Mindazon horror és őrültség közepette, amik az OR-ben történnek néha, van benne valami misztikus gyönyörűség is... egy gyermek születése volt eddig számomra a legcsodálatosabb dolog, amit láttam... a keserűség, a boldogság és a gyönyörűség könnyei közepette Haitin, látod amint ez az új teremtmény megérkezik.  Amikor megmentesz egy életet, és új lehetőséget adsz az embereknek, az elfeledteti veled mindazt a horrort, amit itt láthatsz és hallhatsz.

Az itt eltöltött időt nem cserélném el még dollármilliókért sem. A véremet, verejtékemet és könnyeimet adtam ezeknek az embereknek. És folyamatosan szembenézek annak lehetőségével (ha mégoly csekély is), hogy megbetegszem, mint ahogy az bárkivel előfordulhat, aki sebesültekkel foglalkozik. De ahogyan azt a ”Today Show” által készített interjú során is elmondtam, nem bántam meg, hogy idejöttem. Azért jöttem, hogy segítsek, és ezt is teszem. Azzal, hogy ezt csinálom, és segítek, ahogyan csak tudok, elégedett vagyok az életemmel és mindent beleadok.”
– Joshua

Te is lehetsz hős:

Ha tetszett Josh története, gondold végig, milyen lenne hasonló utat bejárni, mint amin ő végigment. Dönts el, hogy kiutazol, vedd fel velünk a kapcsolatot, és tegyél meg minden szükséges lépést, hogy eljuss Haitibe, ahogyan azt Josh is megtette. Csatlakozz egy olyan csapathoz, amely megváltoztatja a világ arculatát.

Nézd meg a következő hivatkozásokat az interneten:

http://www.ellenthevm.blogspot.com/
http://blog.volunteerministers.org/
http://www.youtube.com/watch?v=aXaNVBfJkpQ

orientation.jpg

img_265320_202004-04-05_0.jpg

20100124-vm-carrying-stretcher.jpg

20100124-vms-passing-out-food-in-the-medical-tent-of-usm.jpg

20100122-vms-helping-to-index-supplies-01.jpg

Te is segíthetsz. Keress fel bennünket a következő elérhetőségeken, és tudd meg hogyan:

Telefon

:+36 20 421 2544;

+36 70 619 4874;

+36 70 500 9613

E-mail: vm.katasztrofa@gmail.com

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 8
Havi: 29
Össz.: 541
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Haiti megsegítése - © 2008 - 2012 - haiti.hupont.hu